Biztonságos pihenés

Biztonságos pihenés

Szálláshelyünk egyik fő célja, hogy Vendégeink biztonságban tudhassák magukat a pihenésük ideje alatt is. Fontos számunkra az Önök egészsége, ezért úgy alakítottuk ki az apartmanházat, hogy minél kevesebbet kelljen érintkezniük a személyzettel.
A Vendégek az érkezést megelőzően 24 órával megkapják a személyre szabott kódjukat, amely segítségével bejuthatnak a házba és azon belül is az apartmanjukba. Az apartmanokban a Vendégeket fertőtlenített kulcskártyák fogják várni, amelyeket attól kezdve ki- és belépésre tudnak használni, illetve távozáskor az apartmanokban kell hagyniuk.
Nemcsak az érkezés és a távozás érintésmentes, hanem a fizetés is. Minden fizetés előre történik bankkártyával, SZÉP-kártyával vagy átutalással. Így nemcsak az érintésmentesség valósul meg, de a ki- és bejelentkezéssel járó várakozást is megspóroljuk a Vendégeinknek.
Apartmanjainkat minden Vendégünk érkezése előtt fertőtlenítjük.
Annak érdekében, hogy Önöknek minél kevesebb kapcsolatot kelljen létesíteniük a személyzettel, és zavartalanul pihenhessenek, szálláshelyünkön a három vagy annál több éjszakára foglalt apartmanok esetében a takarítás kétnaponta vagy igény szerint történik. Az ajtókon elhelyezett táblákkal értesíthetik a személyzetet takarítási igényükről.
Az apartmanház főbejáratánál Vendégeinket kézfertőtlenítő állomás várja.

ÁRKALKULÁCIÓ ÉS ONLINE FOGLALÁS

Kalkulálja ki és foglalja le pihenését online, azonnali visszaigazolással, könnyedén, pár lépésben!

Kiemelt ajánlataink